A testből induló figyelem

Sok ember számára a mozgás az első olyan tér, ahol egyáltalán kapcsolatba tud lépni önmagával. Ahogyan azt egy korábbi írásban is érintettem, a folyamat sokszor nem belül kezdődik, hanem a testen keresztül. Nem gondolatokon keresztül, nem felismerésekkel, nem kérdésekkel indul el a folyamat, hanem egészen egyszerűen azzal, hogy a test mozdulni kezd.

Gyakran ez nem tudatos döntés. Inkább egy belső késztetés: jólesne mozogni, kicsit átmozgatni a testet, levezetni a feszültséget, kiszellőztetni a fejet. Ilyenkor még nem „belső munkáról” van szó, hanem valami sokkal alapvetőbbről: a test jelzéseire adott válaszról.

A mozgás ilyenkor nem cél, és nem eszköz egy későbbi állapot eléréséhez. Egyszerűen jelenlét. A test elkezd jelezni, visszajelezni, megmutatni, hol van feszültség, hol van tartás, hol van ellenállás vagy éppen fáradtság.

Ez a fajta figyelem még nem befelé forduló a klasszikus értelemben. Inkább egyfajta kapcsolódás: érzékelem, ami történik. Nem elemzem, nem értelmezem, csak észreveszem. És ez önmagában már egy fontos elmozdulás.

Amikor a mozgás már nem csak mozgás

Egy ponton a mozgás minősége elkezd változni. Nem feltétlenül látványosan, inkább finoman. A légzés észrevehetőbbé válik, a figyelem kevésbé kalandozik el, a test reagálni kezd a jelenlétre. Itt történik meg az a váltás, amikor a mozgás már nem csak fizikai tevékenység, hanem tapasztalás is.

Ez nem tudatos döntés eredménye. Nem attól történik, hogy „most akkor figyelni fogok”. Inkább attól, hogy a test megérzi a biztonságot. Amikor nem kell teljesíteni, nem kell bizonyítani, nem kell elérni semmit, a rendszer lassan engedni kezd.

Itt jelenik meg az a minőség, amit sokan belső munkának neveznek, pedig még mindig a testen keresztül történik. A figyelem már nem csak kifelé irányul, hanem befelé is elkezd kapcsolódni. Az érzékelés finomodik, a mozdulatok lassulnak, a jelenlét sűrűbbé válik.

Innen nyílik meg a belső folyamat

Amikor a figyelem így megérkezik a testbe, természetes módon nyílik meg a belső tér. Nem erőltetve, nem célként kitűzve, hanem következményként. A testből induló jelenlét ilyenkor belső folyamattá válik.

Ez az a pont, ahol megjelenhet a csend, a mélyebb érzékelés, vagy akár a meditáció és a relaxáció iránti nyitottság. Nem azért, mert „kellene”, hanem mert a rendszer készen áll rá.

Fontos azonban kimondani, hogy ez nem kötelező irány. Nem mindenkinek ugyanott és ugyanakkor jelenik meg ez a réteg. Van, akinek a mozgás önmagában is elég hosszú ideig, és van, akinek természetesen nyílik tovább.

A lényeg nem az, hogy hova jutunk el, hanem hogy a folyamat megtartott legyen. Hogy ne siettessük, ne címkézzük, és ne minősítsük azt, ahol éppen tartunk.

Mert minden belső folyamat ott kezdődik, ahol az ember éppen van. A testből induló figyelem pedig sokaknál az első olyan kapu, ahol ez a jelenlét egyáltalán megszülethet. Ez az a folyamat, amit én kísérésként, nem irányításként látok. Egy olyan kísért út, ahol a figyelem a testből indul, és a saját ritmusában mélyül.