Nem vagy egyedül
Egy személyes történet a kapcsolódás, megtartás és kísérés erejéről
Minap az egyik vendégemmel beszélgettünk.
Nem a gyakorlatokról. Nem a súlyokról.
Hanem az életről.
Arról, hogy szeretne szokásokat kialakítani.
Lefogyni. Egészségesebben élni.
És valahogy… több önfegyelmet gyakorolni.
Ahogy beszélgettünk, megkérdeztem tőle valamit.
Hogyan lehetséges az, hogy:
- több mint öt és fél éve jár hozzám edzeni,
- két éve rendszeresen táncol,
- és évek óta jár önismereti szakemberhez,
miközben ezek mind időt, energiát, elköteleződést igényelnek –
és mégis ott van bennük ellenállás nélkül?
A válasz nem az volt, amire elsőre gondolnánk.
Nem az, hogy „mert tudom, hogy jó nekem”.
Nem az, hogy „mert fegyelmezett vagyok”.
Hanem valami egészen más.
Nem a mozgás a nehéz – hanem az egyedüllét
Arra jutottunk, hogy egyedül nem tenné meg mindezt.
Hiába tudja, hogy jót tesz neki.
Hiába érzi a mozgás utáni kellemes testérzetet.
Hiába a megkönnyebbülés egy-egy beszélgetés után.
És itt szokott sokaknál megjelenni a belső kritika:
„Miért nem vagyok elég fegyelmezett?”
„Miért nem tudom ezt egyedül is megcsinálni?”
Pedig a válasz nem a gyengeségben van.
Hanem abban, hogy emberek vagyunk.
Kapcsolódás nélkül a változás túl nagy teher
Amit együtt megfogalmaztunk, nagyon egyszerű – és nagyon mély.
Azért tud ezekben a folyamatokban benne maradni, mert:
- érzelmileg kapcsolódik egy számára szimpatikus emberhez,
- elfogadást kap – nem kell „készen lennie”,
- nem egyedül van a nehézségeivel,
- élmény az együtt töltött idő,
- van egy hozzáértő megtartás, ami biztonságot ad addig, amíg még nem tudja magát egyedül megtartani.
Ez nem lustaság.
Ez nem jellemhiba.
Ez idegrendszeri biztonság.
Nem leveszik rólad – hanem megtartják
Fontos különbség.
Nem arról van szó, hogy valaki helyetted csinálja meg.
Nem veszik le rólad a felelősséget.
Hanem arról, hogy:
nem kell mindent egyszerre, egyedül elbírnod.
Amíg tanulsz jelen lenni a testedben.
Amíg keresed a ritmusodat.
Amíg új szokások alakulnak.
Van, aki figyel rád, meghallgat, visszajelez, ott van.
És ettől a teher könnyebb lesz.
A szokások nem idővel, hanem élményben születnek
Sokan azt hiszik, hogy a szokás „akaraterő kérdése”.
Pedig sokkal inkább érzelmi tapasztalat.
A test emlékszik arra, ahol jó volt lenni.
Ahol biztonság volt.
Ahol elfogadás volt.
Ezért nem működik sokaknál az, hogy:
„majd otthon egyedül megcsinálom”.
Nem a gyakorlat hiányzik.
Hanem a megtartottság.
Nem vagy egyedül – és nem is kell annak lenned
A változás nem ott kezdődik, hogy erősebb leszel.
Hanem ott, hogy nem maradsz egyedül vele.
És amikor elég sokáig vagy megtartva:
- kialakul a belső tartás,
- megszületik az önállóság,
- a szokások belülről kezdenek élni.
Nem kényszerből.
Nem megfelelésből.
Hanem mert már van miből.
Egy finom meghívás – a Kísért Útra
A Kísért Út nem gyors megoldás.
Nem egy előre felépített lépéssor.
Hanem egy olyan folyamat, ahol:
- nem vagy egyedül,
- van elfogadás,
- van megtartás.
Addig, amíg egyszer csak azon kapod magad,
hogy már te tartod meg saját magad.
Kapcsolódásból. Jelenlétből. Figyelemből.
