Amikor a jelenlét fontosabb lesz, mint a változás
A változás nem mindig akkor történik, amikor a leginkább keressük
Ha elindulunk az önismeret útján, legtöbbször egy vágy vezet bennünket. Szeretnénk változni. Könnyebben élni, másképp reagálni a nehéz helyzetekre, közelebb kerülni ahhoz az emberhez, akivé válni szeretnénk. Ez teljesen természetes. Amikor valami fáj, vagy úgy érezzük, újra és újra ugyanazokba a helyzetekbe kerülünk, ösztönösen keressük a kiutat.
Az elmúlt hetekben arról írtam, milyen érzés lehet, amikor már nem kell siettetnünk önmagunkat. De amikor a sietség lassan elcsendesedik, sokszor egy még mélyebb felismerés érkezik.
Egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem minden pillanatban a változást keressük. Nem azt figyeljük, vajon elég jól csináljuk-e, eleget fejlődtünk-e, vagy mikor érünk végre a folyamat végére. Egyre fontosabbá válik valami más. Az, hogy kapcsolatban maradjunk önmagunkkal, akár éppen könnyű, akár nehéz időszakot élünk.
Amikor önmagunkkal sem kell mindig „dolgozni”
Érdekes, hogy még azokban a pillanatokban is, amelyeket magunknak szeretnénk adni, sokszor ott rejtőzik egy csendes elvárás. Leülünk meditálni, hogy nyugodtabbak legyünk. Elmegyünk sétálni, hogy jobban érezzük magunkat. Figyelünk a testünkre, mert reméljük, hogy ettől végre megváltozik valami.
Önmagában ezekkel nincs semmi baj. Mégis előfordulhat, hogy ugyanaz a belső törekvés jelenik meg bennük, mint a hétköznapok más területein: szeretnénk eredményt látni. Szeretnénk érezni, hogy haladunk. Mintha a jelenlét is csak akkor lenne értékes, ha valamilyen kézzelfogható változást hoz magával.
Pedig a jelenlét talán nem ezért fontos.
Sokkal inkább azért, mert lehetőséget ad arra, hogy egy időre ne javítani akarjuk önmagunkat, hanem egyszerűen együtt legyünk azzal, akik éppen vagyunk. Ahogy egy jó barát mellé sem azért ülünk le, hogy megoldjuk az életét, úgy önmagunknak sem kell minden csendes pillanatban választ vagy megoldást találnunk.
Lehet, hogy csak arra van szükségünk, hogy ott maradjunk magunk mellett.
A változás néha csendben történik
Talán éppen ez az önismeret egyik legszebb része. Hogy a legmélyebb változások sokszor nem akkor történnek, amikor minden erőnkkel dolgozunk rajtuk.
Hanem akkor, amikor egyre kevésbé akarjuk sürgetni őket.
Egyszer csak azt vesszük észre, hogy egy nehéz helyzetben már egy kicsit türelmesebbek vagyunk magunkkal. Hogy hamarabb meghalljuk a testünk jelzését. Hogy egy rosszabb nap után már nem fordulunk azonnal önmagunk ellen. Nem azért, mert eldöntöttük, hogy mostantól így fogunk működni, hanem mert valami csendben átalakult bennünk.
Kívülről ezek talán apró változásoknak tűnnek. Belül azonban gyakran ezek jelentik a legnagyobb fordulópontokat. Mert már nem kizárólag azt kérdezzük magunktól, hogyan lehetnénk mások. Hanem egyre gyakrabban azt is megengedjük, hogy egyszerűen jelen legyünk önmagunkkal.
Lehet, hogy a valódi változás nem akkor kezdődik, amikor végre mások akarunk lenni.
Hanem amikor először megengedjük magunknak, hogy teljes figyelemmel jelen legyünk önmagunk mellett.
Kísért Út
A Kísért Út számomra nem arról szól, hogy minél gyorsabban eljussunk egy új állapotba. Sokkal inkább arról, hogy legyen egy olyan megtartó tér, ahol nem kell teljesíteni, nem kell sietni, és nem kell minden találkozás végére választ találni.
Hiszem, hogy amikor valaki biztonságban érzi magát, lassan megszületik benne valami, amit nem lehet erőltetni. Egyre könnyebb lesz jelen lenni a saját érzéseivel, a testével, a történetével. És gyakran éppen ebből a jelenlétből indul el az a változás, amelyet korábban mindenáron meg akart találni.
Ha úgy érzed, szeretnél egy olyan folyamatban részt venni, ahol nem a teljesítmény, hanem a kapcsolódás kerül a középpontba, szeretettel várlak a Kísért Úton.
