Mi történik, amikor már nem harcolunk magunkkal?

Sokszor észre sem vesszük, mennyi energiát fordítunk arra, hogy folyamatosan küzdjünk azzal, ami bennünk történik.

Nem akarunk fáradtak lenni, ezért megpróbáljuk összeszedni magunkat. Nem szeretnénk szomorúak lenni, ezért igyekszünk gyorsan túllendülni rajta. Ha valamitől félünk, azt mondjuk magunknak, nincs mitől. Ha újra visszatér egy régi működésünk, csalódottak leszünk, mert azt hittük, ezen már túl vagyunk.

Mintha folyamatosan lenne bennünk valami, aminek másmilyennek kellene lennie.

Talán már annyira megszoktuk ezt a belső küzdelmet, hogy fel sem tűnik. Egyszerűen csak próbáljuk jobban csinálni. Tudatosabban. Fegyelmezettebben. Ügyesebben. És közben könnyen azt érezhetjük, hogy önmagunk is egy újabb feladattá váltunk, amin dolgoznunk kell.

De mi történik akkor, amikor egyszer csak nem akarunk tovább harcolni azzal, ami éppen van?

Nem azért, mert feladjuk. Hanem mert elkezdjük másképp látni önmagunkat.

Amikor nem kell rögtön másmilyennek lennünk

Az elmúlt hónapok blogjaiban sokszor érintettük már azt a pillanatot, amikor valami megváltozik az önmagunkhoz való viszonyunkban. Amikor nem akarjuk azonnal megjavítani azt, ami nehéz, amikor nem hagyjuk cserben magunkat egy rosszabb pillanatban, vagy amikor egy visszacsúszás után nem fordulunk rögtön önmagunk ellen.

Talán ezekben az apró pillanatokban kezd lassan enyhülni a belső harc is.

Amikor fáradtak vagyunk, és nem próbáljuk rögtön bebizonyítani, hogy még bírjuk. Amikor valami fáj, és nem akarjuk azonnal megmagyarázni, miért nem kellene így éreznünk. Amikor bizonytalanok vagyunk, és megengedjük magunknak, hogy egy ideig még ne tudjuk a választ.

Ez nem azt jelenti, hogy minden úgy marad, ahogy van. És nem is azt, hogy többé nem szeretnénk változni.

Csak a változás kiindulópontja lesz más.

Nem abból indulunk, hogy valami baj van velünk, amit helyre kell hozni. Hanem abból, hogy megpróbáljuk megérteni, mi történik bennünk.

Talán éppen ezért lehet olyan szokatlan, amikor először nem kezdjük el rögtön sürgetni önmagunkat. A belső kritika, az állandó javítás és a teljesítés mögött ugyanis sokáig ott lehetett az a hit, hogy csak akkor leszünk rendben, ha végre sikerül megváltoznunk.

Amikor ez a küzdelem enyhülni kezd, egyszer csak több hely marad arra, hogy valóban észrevegyük magunkat.

Mi marad, ha már nem küzdünk önmagunk ellen?

Talán először csend.

És ez a csend eleinte akár szokatlan is lehet. Hiszen ha hosszú ideje ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy folyamatosan figyeljük, mit kellene másképp csinálnunk, nehéz lehet egyszerűen csak jelen lenni azzal, ami van.

De ebben a csendben lassan valami más is megjelenhet.

Kíváncsiság.

Ahelyett, hogy azt kérdeznénk magunktól, „Miért vagyok már megint ilyen?”, talán elkezdjük azt kérdezni: „Mi történik most bennem?”

Ahelyett, hogy rögtön megpróbálnánk megszüntetni egy érzést, egy pillanatra megfigyeljük. Ahelyett, hogy haragudnánk magunkra egy régi reakció miatt, kíváncsiak leszünk arra, mit próbál védeni bennünk.

És talán éppen itt kezdődik valami, amit korábban a változástól vártunk.

Nem lettünk tökéletesebbek. Nem oldódott meg minden nehézségünk. De már nem állunk folyamatosan önmagunkkal szemben.

Lassan magunk mellé kerülünk.

Kísért Út

A Kísért Út számomra egy olyan folyamat, ahol nem kell harcolnod önmagaddal ahhoz, hogy változás történjen.

Nem kell gyorsabban haladni, jobban teljesíteni vagy mielőbb túljutni azon, ami éppen nehéz. Van idő megállni, figyelni, és közelebb kerülni ahhoz, ami benned történik.

Hiszem, hogy amikor egy biztonságos, megtartó térben már nem kell folyamatosan védekeznünk, bizonyítanunk vagy megjavítanunk magunkat, lassan másképp kezdhetünk kapcsolódni önmagunkhoz is.

Nem azért, mert minden nehézség eltűnik.

Hanem mert többé nem kell egyedül és önmagunk ellenében végigvinnünk őket.

Ha úgy érzed, szeretnél egy olyan folyamatban elindulni, ahol nem kell siettetned a változást, szeretettel várlak a Kísért Úton.

Talán nem az a következő lépés, hogy még jobban próbálkozz. Lehet, hogy most arra van szükség, hogy lassan abbahagyd a harcot önmagaddal.