Amikor nem akarjuk azonnal megjavítani

Amikor valami nehezebb jelenik meg bennünk, szinte azonnal elindul egy belső mozdulat. Egy gondolat, egy késztetés, egy irány: ezt meg kell oldani. Ezt helyre kell tenni. Ezzel kezdeni kell valamit.

Sokszor észre sem vesszük, mennyire automatikus ez. Nem az a kérdés, hogy reagálunk – inkább az, hogy hogyan. Eltereljük a figyelmünket, eszünk, belefogunk valamibe, vagy éppen megpróbáljuk jobban kontrollálni magunkat.

Korábban arról volt szó, mi történik, amikor nem reagálunk azonnal. Amikor nem nyúlunk rögtön ahhoz, ami megnyugtatna, és egy pillanatra ott maradunk azzal, ami bennünk van.

De van egy még finomabb réteg is ebben.

Nem csak a cselekvést akarjuk elkerülni

Amikor megállunk, gyakran még mindig jelen van bennünk egy erős késztetés: hogy valamit kezdeni kell ezzel az egésszel. Hogy nem maradhat így. Hogy ezt valahogy meg kell oldani.

Ez különösen ismerős lehet az étkezés körül. Például amikor észreveszed, hogy nem éhségből ennél, hanem inkább egy feszültségből. Megállsz, nem eszel azonnal – de közben ott van benned a gondolat, hogy ezt „jól kellene csinálni”.

Vagy amikor egy nehezebb nap után érzed, hogy valami nincs rendben, és rögtön elindul benned: hogyan lehetne ezt helyrehozni? Mit kellene másképp csinálni? Hol hibáztam?

A javítás szándéka

Ez a belső mozdulat sokszor nagyon finom. Nem feltétlenül kritika formájában jelenik meg, hanem inkább egyfajta törekvésként: legyen jobb, legyen rendezettebb, legyen „rendben”.

És ez elsőre akár támogató is lehet. Hiszen a változás szándéka van mögötte.

De közben van benne valami más is: egy nehézség azzal kapcsolatban, hogy az, ami most van, nem maradhat úgy.

Mi történik, ha nem javítjuk meg azonnal?

Amikor nem csak a cselekvést hagyjuk el egy pillanatra, hanem a javítás szándékát is, valami egészen más történik.

Ott maradunk azzal, ami van – anélkül, hogy azonnal alakítani próbálnánk rajta.

Ez lehet egy feszültség.
Egy hiányérzet.
Egy nyugtalanság.
Vagy akár egy bizonytalanság.

És ez sokszor nem könnyű. Mert megszoktuk, hogy reagálunk, és azt is, hogy próbáljuk irányítani azt, ami bennünk történik.

Amikor viszont nem tesszük ezt, akkor először talán éppen az válik láthatóvá, amit eddig mindig gyorsan „megoldottunk”.

Nem kell rögtön érteni

Ezekben a pillanatokban gyakran nincs azonnali válasz. Nem tudjuk pontosan, mi történik, és nem is mindig tudjuk megfogalmazni.

És talán nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy van egy tér, ahol nem kell azonnal értelmezni, megoldani vagy megjavítani azt, ami megjelent.

Egy másik minőség kezdete

Amikor nem próbáljuk azonnal helyrehozni azt, ami bennünk történik, lassan elkezd kialakulni egy másik kapcsolat önmagunkkal.

Nem a kontrollon keresztül.
Nem a szabályokon keresztül.
Hanem a figyelmen keresztül.

És ebben a figyelemben gyakran már önmagában van valami rendeződés.

Egy tér, ahol ez megtartható

Egyedül ezek a pillanatok könnyen eltűnnek. Visszacsúszunk a megszokott mintákba, és ez teljesen természetes.

Ezért lehet fontos egy olyan tér, ahol nem kell azonnal megjavítani azt, ami bennünk megjelenik.

Számomra ezt jelenti a Kísért Út: egy olyan folyamatot, ahol nem a gyors megoldások a fontosak, hanem az, hogy mi történik bennünk közben.

Mert néha nem attól változik valami, hogy megjavítjuk, hanem attól, hogy egy kicsit másképp kezdünk lenni vele.