Amikor félelem jelenik meg

Van, hogy egy folyamatban egyszer csak valami megváltozik. Egy felismerés megérkezik, valamit másképp látunk, vagy észrevesszük, hogy már nem tudunk ugyanúgy továbbmenni, mint eddig. És miközben egy részünk érzi, hogy erre a változásra szükség van, egy másik részünk megijed tőle.

Lehet, hogy sokáig vágytunk arra, hogy valami más legyen. Mégis, amikor valóban elkezd változni, bizonytalanság jelenik meg. Mi lesz ezután? Mi van, ha nem tudom, hogyan kell továbbmenni? Mi van, ha elveszítek valamit, amihez eddig hozzászoktam?

A félelem ilyenkor könnyen úgy tűnhet, mintha azt mondaná: állj meg, ne menj tovább.

Pedig lehet, hogy csak azt mutatja, hogy valami ismeretlenhez értünk.

Amikor az ismeretlen közelebb kerül

Sokszor nem maga a változás ijesztő, hanem az, hogy nem látjuk még, mi lesz utána. Amíg csak gondolunk valamire, addig van valamennyi távolság köztünk és aközött. Amikor viszont valóban elindul, már nemcsak elképzelés. Hatással van arra, ahogyan döntünk, ahogyan kapcsolódunk, ahogyan a saját életünkre nézünk.

Ilyenkor a régi kapaszkodók is bizonytalanná válhatnak. Ami korábban megszokott volt, már nem feltétlenül esik jól. Amit eddig biztosnak hittünk, kérdésessé válhat. És közben még nem tudjuk, mi kerül a helyére.

Ez a köztes állapot érzékeny lehet. Már nem egészen ott vagyunk, ahol korábban, de még nem érkeztünk meg valami újba.

És ebben a bizonytalanságban megjelenhet a félelem.

Erről egy korábbi írásomban is írtam, amikor azt jártam körül, miért lehet ijesztő maga a változás is. Miért félünk attól, hogy valóban megváltozunk?

Nem biztos, hogy vissza kell fordulnunk

Amikor félünk, természetes lehet, hogy szeretnénk megszüntetni ezt az érzést. Visszamenni oda, ahol még minden ismerős volt. Újra ugyanúgy csinálni a dolgokat. Meggyőzni magunkat arról, hogy nincs okunk félni.

De lehet, hogy nem a félelem eltüntetése az első lépés.

Először csak észrevehetjük: félek.

Nem kell rögtön tudnunk, mitől. Nem kell eldöntenünk, hogy jogos-e. Nem kell azonnal bátornak lennünk.

Elég lehet egy pillanatra megállni, és megfigyelni, mi történik. Mit csinál a testem, amikor félek? Megfeszül valami? Visszatartom a levegőt? Szeretnék elmenekülni, visszahúzódni, kapaszkodni valamibe? Vagy éppen elkezdek mindent fejben megoldani, hogy újra biztonságban érezhessem magam?

Nem kell rögtön választ találnunk ezekre a kérdésekre. Már az is figyelem, ha észrevesszük, hogyan vagyunk a félelemmel.

Mit próbál megvédeni bennem?

A félelem sokszor valami fontoshoz kapcsolódik. Lehet benne óvatosság, egy korábbi tapasztalat emléke, vagy annak az aggodalma, hogy újra csalódunk, elveszítünk valakit, hibázunk, vagy nem tudunk majd megbirkózni azzal, ami következik.

És néha még azt sem tudjuk pontosan, mitől félünk. Csak azt érezzük, hogy valami bennünk visszahúzódik.

Ilyenkor érdekesebb kérdés lehet annál, hogy „Hogyan szabaduljak meg ettől a félelemtől?”, az, hogy:

„Mit próbál megvédeni bennem?”

Nem azért, hogy rögtön megfejtsük. Hanem hogy egy kicsit más szemmel tudjunk ránézni.

Lehet, hogy a félelem nem ellenünk dolgozik. Lehet, hogy egy régi módon próbál gondoskodni rólunk. És ha ezt észrevesszük, már nem feltétlenül kell ugyanúgy harcolnunk vele.

Amikor a bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk

Sokáig úgy gondolhatunk a bátorságra, mint valamire, ami akkor jelenik meg, amikor már nincs bennünk félelem. Mintha előbb meg kellene szűnnie annak, ami visszatart, és csak utána tudnánk lépni.

Pedig lehet, hogy a bátorság egészen más.

Talán azt jelenti: érzem, hogy félek, és közben nem hagyom, hogy csak a félelem döntsön helyettem.

Nem kell sietni. Nem kell bizonyítani. És nem kell olyan döntést hozni, amelyre még nem vagyunk készen.

Néha az is egy fontos lépés, hogy nem fordulunk vissza csak azért, mert megijedtünk.

A félelemnek is lehet helye

Egy kísért folyamatban nem az a cél, hogy egyre kevesebbet féljünk. Inkább az, hogy észrevegyük, mi történik velünk akkor, amikor félünk.

Lehet beszélni róla. Lehet csendben maradni mellette. Lehet megfigyelni a testben megjelenő érzéseket, és lehet időt adni annak, hogy valami lassan érthetőbbé váljon.

Hasonlóan írtam már korábban a dühről is: arról, hogyan változhat meg a kapcsolatunk egy nehéz érzéssel, amikor már nem akarjuk rögtön elnyomni vagy megváltoztatni. Amikor düh jelenik meg a folyamatban

Nem az a kérdés, hogyan tudnánk végre nem félni.

Hanem az, hogy tudunk-e úgy jelen lenni a félelemmel, hogy közben továbbra is meghalljuk magunkat.

Mert van, hogy a félelem mellett is lehet egy apró lépést tenni. És van, hogy éppen az a legfontosabb, hogy most még nem teszünk semmit, csak maradunk egy kicsit azzal, ami van.

Nem minden félelem kér cselekvést. Néha először csak figyelmet kér.

Kísért Út

A félelemnek is lehet helye egy kísért folyamatban. Nem kell erősnek mutatnod magad, és nem kell rögtön tudnod, merre tovább.

Lehet róla beszélni, lehet figyelni azt, hogyan jelenik meg a testedben, és lehet időt adni annak, hogy megértsd, mi történik benned.

A Kísért Út számomra nem arról szól, hogy valakit átsegítsek a félelmein. Inkább arról, hogy legyen egy tér, ahol nem kell elrejtened azt, amit érzel, és ahol a saját tempódban maradhatsz.

Ha szeretnéd megismerni, hogyan dolgozunk együtt egy ilyen folyamatban, itt olvashatsz részletesebben a Kísért Útról.