A „senki földjén”
Amikor már nem az vagyok, aki voltam, de még nem tudom, ki leszek
Van egy állapot az életben, amit nehéz elmagyarázni, mert nincs hozzá egyértelmű címke, és nem lehet rá egyszerű megoldásokat adni.
Egy állapot, amiről keveset beszélünk, mégis sokan ismerjük.
Amikor már nem tudsz – és nem is akarsz – visszamenni oda, ahol voltál, a régi működésedhez, de még nem érkeztél meg oda, ahová tartasz. Amikor a régi szerepeid szűkek, az újak pedig még nem formálódtak ki: nem szilárdak, nem biztosak, nem kényelmesek.
Amikor kérdések vannak válaszok helyett, és egy halk belső hang, ami azt mondja: így tovább már nem megy.
Nem válság feltétlenül. Inkább egy hosszú, csendes átmenet. Egy belső tér, ahol már nem lehet tovább ugyanazzal a lendülettel, ugyanazzal az önfegyelemmel, ugyanazzal az erőltetett akarattal haladni, de még nincs meg az új ritmus, az új kapaszkodó, az új, önazonos forma sem.
Ezt hívom én a senki földjének.
Nem látványos hely. Nem sikerillatú. Nincs rajta taps, nincs rajta eredménylista. Nem inspirációs poszt kompatibilis.
Nem először járok itt az életemben, de most talán először úgy, hogy nem menekülök el innen azonnal. Nem sietek tovább, nem akarom gyorsan megjavítani, átlépni, „megoldani”. Próbálok megmaradni benne. Figyelni. Lélegezni. Megengedni.
Én most itt vagyok.
Ez a tér bizonytalan. Néha félelmetes. Néha fájdalmas.
És közben elképesztően igaz.
25 év egy úton – és a változás elkerülhetetlensége
Huszonöt éve vagyok a hivatásomban. Folyamatos tanulással, képzésekkel, szakmai és önismereti munkával. A mozgással kezdtem: testtel, erővel, teljesítménnyel, kitartással.
Sokáig a határok feszegetése határozta meg az életemet. Évekig egymásba folytak a napok: reggeltől estig csoportos órák, személyi edzések, hétvégén rendezvények, edzőtáborok. Később jöttek a hosszú túrák, a bringázások, a Balaton körbefutása egy csapattal. Box, kettlebell, erőemelés – számokkal, kilókkal, teljesítménnyel.
A testem sokáig mindezt el is vitte. Büszke vagyok erre az útra. És közben őszinte szeretnék lenni: túltoltam.
Hosszú éveken át az voltam, akitől elvárták – és akitől én magam is elvártam – , hogy bírja. Hogy menjen. Hogy példát mutasson. Hogy erős legyen. Hogy ne látszódjon rajta a fáradás.
Sokáig azt hittem, akkor vagyok jó edző, ha hajtok. Ha többet mutatok fel. Ha erősebb vagyok. Ha nem lassulok.
Aztán szinte észrevétlenül elkezdett változni valami. Már nem esett jól a túlhajtás. Nem volt meg ugyanaz az öröm a végletekben.
Egyre inkább a lassúbb, csendesebb mozgásformák kezdtek hívni. A tudatos jelenlét a testemben. A mozgás minősége, nem az intenzitása.
Ma már a jóga, a nyújtás, a relaxáció esik jól. Most nem a csúcsok érdekelnek. Hanem a talaj a lábam alatt.
És ezt kimondani… egyszerre felszabadító és félelmetes.
Mi van, ha már nem tartanak elég jónak? Elveszítem-e a hitelességemet?
Mi van, ha kevesebb vagyok attól, hogy nem hajtom túl magam?
Mi van, ha felszedek pár kilót, és nem „példakép” a testem?
Ezek a kérdések velem élnek. Nem szégyellem őket, mert emberiek.
Nehéz mindezt felvállalni egy olyan világban, ahol a kifelé mutatott teljesítmény sokszor többet ér, mint a belső igazság.
És közben egyre tisztábban érzem: nem kevesebb lettem – más lettem.
Önszabotázs, kontrollvesztés és az örök újrakezdések
Ugyanez a kettősség kísér az életmódommal kapcsolatban is. Egész életemben küzdök a súlyommal, a szélsőséges táplálkozással, az érzelmi hullámzással.
Nekem sincs mindig kedvem edzeni. Van, hogy túleszem magam. Van, hogy visszaesem.
Kipróbáltam szinte minden diétát, irányzatot, életmódváltoztató programot. Böjtöltem, korlátoztam. Kerestem a „jó” rendszert, ami majd mindent rendbe tesz.
És közben újra és újra visszacsúsztam ugyanazokba a mintákba: túlevésbe, kontrollvesztésbe, majd az ezt követő bűntudatba. Az örök újrakezdés fáradtságába.
Egy idő után világossá vált számomra: hiába a megfelelő mozgás és táplálkozás, ha belül feszültség van, ha érzelmek ragadnak bent, ha nincs feldolgozás.
Ez az önszabotázs egyik arca. Nem azért, mert nem akarjuk a jót, hanem mert a régi idegrendszeri minták sokszor erősebbek, mint a tudásunk.
Három éve vegetáriánus vagyok, egy éve vegán. Nem akarom már állati eredetű táplálékkal fenntartani a szervezetem. Ez természetesen jött, a maga idejében.
Keresem az egyensúlyt a testem igényeinek megértésében is. Az ájurvéda közel áll hozzám. Érzem az igazságát. De nem vagyok „kész”. Még tanulom a mértékletességet, a gyengédséget magammal szemben. A nem-tökéletességet.
És most először nem akarom ezt megjavítani. Csak meglátni.
Az Életfa – közösség és megtartó tér
A covid árnyékában nyitottam meg az Életfa Test és Lélek Műhelyt. Egy teljesen bizonytalan világban, anyagi és érzelmi kockázatokkal.
2007-ben már volt egy edzőtermem, ami nem sikerült. A kudarc emléke ott volt bennem, amikor 2020 nyarán mégis újra belevágtam.
Ma már büszke vagyok magamra ezért a bátorságért.
Ez a tér már nem csak a mozgásról szól. Jóga, meditáció, filozófia és spiritualitás is helyet kap benne.
De ami a legfontosabb: nem csak egy tér jött létre, hanem egy közösség.
Kis létszám. Személyesség. Valódi találkozások. Egy hely, ahol nem teljesíteni kell, hanem jelen lenni.
Nem szolgáltatásokat adok. Teret tartok. Jelen vagyok. Kapcsolódom.
Büszke vagyok erre. És hálás mindenkinek, aki része volt és része most is.
Kiégés, megfelelés és az önazonosság felé vezető út
A maximalizmus vitt előre – és ez fárasztott el.
Sokáig nem engedtem meg magamnak a pihenést. Bűntudatom volt, ha magamat választottam. Ha csak voltam, és nem „hasznos”.
Sokáig akartam megfelelni. A szüleimnek – hogy büszkék legyenek. A vendégeimnek – hogy hiteles és példakép legyek. A szakmának – hogy elismerjenek. A saját belső elvárásaimnak – hogy elég legyek.
De közben kiégtem. Nem egyszerre, hanem lassan. Szinte észrevétlenül.
És igen: én is ember vagyok. Fájdalommal, dühvel, szomorúsággal, kétségekkel.
Most tanulom a lassulást, a megengedést, a nem-tudást. A pihenést, ami nem visszalépés, hanem feltétel.
Tizenhat éve járok belső utakon is. Meditációk, elvonulások, önismereti segítők. Mindegyikért hálás vagyok.
Nem mindig tudom megtartani magam. De már nem futok el ettől.
Miért tartom magam hitelesnek mégis?
A senki földjén nincs gyors válasz. Nincs kész identitás.
De hiszem, hogy nem a tökéletesség tesz hitelessé, hanem az, hogy járom az utat. Van, hogy elbukom, de nem adom fel. Ha csak egy kicsivel is járok előrébb az úton, már tudok irányt mutatni. Nem tökéleteset, hanem valódit. Nem föléd állva, hanem melletted.
Rengeteg szakember van, határok nélküli online tér, AI, gyors megoldások. A szakmai pozicionálás önmagában már kevés. Én az önismeretben látom a megoldást. Abban, hogy felismerjem: mi az én valódi erősségem. És azt merjem kibontani.
Az emberek nem szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, hanem emberekhez. Valódi jelenléthez. Megtartó térhez.
És ehhez nekem is egyre inkább arra van szükségem, hogy kiegyensúlyozottabb, önazonosabb legyek.
Egy dolog azonban mindig ott volt bennem: az iránytűm. A segíteni akarás.
„Miben segíthetek?”
Ez a kérdés vezet. Testtel, elmével, lélekkel. Holisztikusan. Egyénre szabva.
Zárógondolat
Nem tudom, mit hoz a következő év. De azt igen, hogy lehet másképp jelen lenni benne. És most ezt tanulom.
Ha te is ott vagy most, ahol már nem a régi működik, de még nem látod tisztán az újat – tudd, hogy nem vagy egyedül.
A senki földje nem hiba, hanem átmenet.
És talán pont itt születik meg az, ami igazán te vagy.
Szeretettel,
Angi
Egy megtartó tér az átmenet idejére – Kísért Út
Ha magadra ismertél ebben az írásban, ha te is ott vagy most, ahol a régi működés már nem szolgál, de az új még nem formálódott meg teljesen, akkor szeretném, ha tudnád: nem kell ezt egyedül végigcsinálnod.
A Kísért Út azoknak szól, akik nem gyors megoldásokat keresnek, hanem egy megtartó, személyes folyamatot, ahol a test, az elme és a lélek együtt kap figyelmet.
Ez nem egy „javítóprogram”, nem teljesítményorientált rendszer, hanem egy olyan út, ahol lehet lassítani, megérkezni a testbe, feldolgozni a feszültségeket, és közben tisztábban látni azt is, merre szeretnél továbbmenni.
A folyamatban a mozgás, az önismeret és az egyéni kísérés egymást támogatva van jelen, mindig az aktuális állapotodhoz igazodva.
Ha szeretnél többet megtudni róla, itt olvashatod részletesen:
