Amikor úgy érzem, ennem kell
Mi történik bennünk, amikor nem tudjuk, mire vágyunk valójában?
Biztosan ismered azt a pillanatot, amikor egyszer csak úgy érzed, ennem kell. Nem vagy igazán éhes, talán nem is telt el olyan sok idő az előző étkezés óta, mégis ott van benned egy nehezen megfogható késztetés. Jó lenne valami édes. Vagy sós. Egy kávé. Egy pohár bor. Bármi, amitől azt reméled, hogy egy kicsit jobb lesz.
Sokáig azt hittem, ilyenkor egyszerűen nincs elég akaraterőm. Hogy jobban kellene figyelnem magamra, fegyelmezettebbnek lennem, vagy végre megtalálnom azt a rendszert, ami egyszer és mindenkorra megoldja ezt a kérdést.
Ma már egészen másképp nézek ezekre a pillanatokra. Nem azért, mert minden választ megtaláltam, hanem mert egyre kíváncsibb lettem arra, mi történik bennem közvetlenül azelőtt, hogy az ételhez nyúlnék. És minél többet figyelem magam, annál kevésbé érzem azt, hogy ez a történet valójában az ételről szól.
Valami hiányzik, de még nem tudom, mi
Azt hiszem, ez az egyik legnehezebb része. Amikor még nem látjuk tisztán, mi zajlik bennünk. Csak azt érezzük, hogy valami hiányzik. Van bennünk egy nyugtalanság, egy feszültség, egy nehezen megfogható „kell valami” érzés, és ilyenkor teljesen természetesnek tűnik, hogy ezt az étellel próbáljuk csillapítani.
Ma már nem vagyok benne biztos, hogy ilyenkor valóban az ételre vágyunk. Sokkal inkább azt érzem, hogy van bennünk egy szükséglet, amit még nem tudunk megnevezni. Talán pihenésre lenne szükségünk. Talán biztonságra. Kapcsolódásra. Vigaszra. Vagy egyszerűen csak arra, hogy egy pillanatra megállhassunk. De amikor ez még nem látszik tisztán, az étel kézenfekvő válasznak tűnik.
Van, hogy nem az étel hiányzik.
Csak még nem tudjuk megnevezni azt, amire valójában vágyunk.
A sóvárgás mögött talán több van
Egy ideig azt gondoltam, hogy a sóvárgás az ellenségem. Valami, amit le kell győzni, mert különben újra és újra ugyanoda jutok vissza. Ma már sokkal inkább kíváncsi vagyok rá. Nem mindig értem, mit szeretne megmutatni, és sokszor csak utólag áll össze a kép. Mégis egyre kevésbé érzem azt, hogy el kellene hallgattatnom.
Inkább megpróbálom meghallgatni.
Van egy kérdés, amit ilyenkor néha felteszek magamnak:
Mire lenne most valójában szükségem?
Őszintén szólva nem mindig érkezik válasz. Van, amikor csak annyit érzek, hogy nehéz. Máskor lassan kirajzolódik valami. Talán pihenésre vágyom. Talán arra, hogy valaki figyeljen rám. Vagy egyszerűen arra, hogy egy kicsit megálljak, mert túl sok minden történik bennem egyszerre.
És persze olyan is van, hogy végül ugyanúgy eszem.
De ma már ezek a pillanatok is mások egy kicsit. Mert egyre ritkábban érzem azt, hogy valamit elrontottam, és egyre gyakrabban azt, hogy talán csak még tanulom megérteni önmagamat.
Később egy személyes írásban meséltem arról a felismerésemről, hogy végül rájöttem: nem is az evéssel küzdök igazán. Visszanézve azt hiszem, ennek a felismerésnek az első apró nyomai már ezekben a pillanatokban is ott voltak.
A válaszok lassan érkeztek
Ha akkor valaki megkérdezi tőlem, miért nyúlok újra és újra az ételhez, valószínűleg nem tudtam volna rá válaszolni. Csak azt éreztem, hogy valami hiányzik, és azt reméltem, hogy az evés majd ad rá valamilyen megkönnyebbülést.
A következő hónapokban azonban egyre több mindent kezdtem észrevenni magamban. Lassan különvált bennem a valódi éhség attól a belső késztetéstől, amikor valójában csak állapotot szerettem volna változtatni. Elkezdtem felismerni, hogy nem mindig az étel hiányzik, hanem sokszor biztonságra, pihenésre, kapcsolódásra vagy egyszerűen csak egy kis megállásra vágyom.
Nem egyik napról a másikra történt. Nem volt egyetlen nagy felismerés sem. Inkább sok apró tapasztalatból állt össze lassan egy új kép önmagamról.
Ma már visszanézve azt érzem, hogy ez a kíváncsiság volt az első lépés. Nem a változás. Még csak nem is a megértés. Hanem az, hogy először kezdtem el valóban figyelni arra, mi történik bennem.
Evés és érzelmek
Az étel sokszor csak a kiindulópont.
Az elmúlt években egyre inkább azt tapasztaltam, hogy amikor nem éhségből eszünk, a háttérben gyakran nem maga az étel áll. Sokkal inkább azok az érzések, szükségletek és belső állapotok, amelyekkel éppen akkor próbálunk valahogy megküzdeni.
Az Evés és érzelmek egy tapasztalati folyamat, ahol az evésen keresztül nézünk rá arra, hogyan próbáljuk megnyugtatni, vigasztalni vagy biztonságba helyezni magunkat a nehéz pillanatokban. Nem diétákról és szabályokról beszélgetünk, hanem arról, hogyan érthetjük meg egyre jobban önmagunkat, és hogyan találhatunk idővel új, biztonságosabb módokat arra, hogy gondoskodjunk magunkról.
Könyvajánló
Ha szeretnél még mélyebben elgondolkodni ezen a témán, szeretettel ajánlom Dr. Máté Gábor – A sóvárgás démona című könyvét.
Számomra sokat segített abban, hogy más szemmel nézzek a sóvárgásra és arra, hogyan próbáljuk megnyugtatni magunkat a nehéz időszakokban.
